Egyre aggasztóbb a helyzet: több vármegyében burjánzik az influenza, már sokan kórházba kerültek
Az első héten 220 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 26-an szorultak intenzív ellátásra.
A Coca-Cola megerősítette, hogy valaki rosszul lett, de ők, valamint a rendőrség is mindössze egyetlen, elszigetelt esetről tud.
„A Coca-Cola megerősítette, hogy valaki rosszul lett, miután megitta az egyik szénsavas italát Horvátországban” – írta meg a Mirror, brit lap.
Mint a lap tájékoztat, az ügyben
a Coca-Cola is megszólalt. Mint a cég fogalmazott: „egyetlen elszigetelt esetről tudunk, amely egy üveg Romerquelle Emotion Blueberry Pomegranate üveggel kapcsolatos. Együttérzésünket fejezzük ki, és bízunk az ügyben érintett személy mielőbbi és teljes felépülésében. Teljes mértékben nyitottak vagyunk az összes illetékes hatósággal való együttműködésre.”
A lap hozzátette: „az ital szerepel a Coca-Cola Hellenic Bottling Company honlapján, mint a cég terméke”.
A Mirror szerint egyébként a horvát, helyi média szerint a rendőrség is egyetlen olyan esetet erősített meg, amikor valaki megbetegedett, miközben alkoholmentes, szénsavas italt fogyasztott. Azonban mit hozzáteszik: „egy másik incidens is történt Horvátországban, Zágrábban. Ennek során valaki ugyancsak megbetegedett, miután egy egyetemi automatából vásárolt Coca-Colát ivott”.
Mint írják: a hatóságok aktívan dolgoznak az esetek vizsgálatán. A lap szerint egyébként a Romerquelle-t Ausztriában, míg a Coca-Colát Horvátországban gyártják.
Nyitókép: illusztráció. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre